BEVEZETÉS

AZ EGÉSZ VILÁGRA KITERJEDŐ
KÁBÍTÓSZERJÁRVÁNY MEGSZÜNTETÉSE

A drogok nem csupán egy szokványos társadalmi probléma a sok közül. Mintegy 210 millióan fogyasztanak illegális szereket, és ez a társadalom minden szintjére kiterjed. Évente közel 200 000 ember hal meg drogok miatt.

Az áldozatok többsége a fiatalok közül kerül ki. 12 másodpercenként egy-egy újabb iskolás korú gyerek próbálja ki a kábítószereket. Az elmúlt évtized során folyamatosan emelkedett a droghasználat ebben a korcsoportban, ráadásul egyre fiatalabb gyerekek vannak kitéve a drogok veszélyének.

210
MILLIÓ
—ember—
FOGYASZT
ILLEGÁLIS
SZEREKET

Mivel a drogozás globális jelenség, globális megoldásra van szükség, ezért a Szcientológia Egyház létrehozott egy kezdeményezést erre: „Az igazság a drogokról” programot. Az Egyház ezt mindenki számára hozzáférhetővé tette, és bárki használhatja bárhol. Ma már ez a világ legnagyobb nemkormányzati drogfelvilágosító és -megelőző kezdeményezése. Tanulmányokon alapul, amelyek azt mutatják, hogy ha a fiatalokat tájékoztatjuk a drogokkal kapcsolatos igazságról – hogy valójában mik is ezek, és milyen hatást fejtenek ki –, akkor ennek arányában csökken a kábítószerezés.

Így a szcientológusok világszerte akciókat szerveznek, hogy kormányszerveken, közösségi csoportokon és oktatási intézményeken keresztül több millió emberhez eljuttassák Az igazság a drogokról oktatási anyagokat, méghozzá díjmentesen.

Az Egyház és tagjai által tett első nagyarányú drogmegelőzési erőfeszítések az 1980-as évek közepén kezdődtek azzal, hogy a „Mondj nemet a drogokra, mondj igent az életre!” jelmondattal tömegmozgalmat indítottak Európában. Ezzel egy időben az amerikai szcientológusok a „Járj élen a drogmentes USA megvalósításában!” üzenetet juttatták el a köztudatba. Az 1990-es évek végén az európai szcientológusok elkészítettek egy fiataloknak szóló füzetsorozatot, amely egyszerűen a tényeket közli a drogok veszélyeiről. Ezekre olyan nagy igény mutatkozott, hogy az Egyház belekezdett a nemzetközi kiadásukba.

Azóta az Egyház több millió füzet, szóróanyag és plakát terjesztését támogatta, valamint több ezer drogfelvilágosító tevékenységet helyi közösségekben, az iskolákban, templomokban és munkahelyeken.

2006-ban megalakult egy nem egyházi nonprofit társaság, a Drogmentes Világért Alapítvány, hogy az oktatási anyagok elsődleges terjesztőjeként működjön, és új anyagokat dolgozzon ki, amelyek megállják a helyüket a folyamatosan változó drogtrendekkel szemben.

Ma az Alapítvány felügyeli Az igazság a drogokról kampányt, és olyan önkéntesek nemzetközi hálózatát koordinálja, akiknek közös célja egy kábítószermentes világ létrehozása.