OKTATÁSI KEZDEMÉNYEZÉS
A PSZICHIÁTRIAI VISSZAÉLÉSEKKEL KAPCSOLATOS FELVILÁGOSÍTÁSRA

Az Állampolgári Bizottság az Emberi Jogokért Los Angelesben található nemzetközi központja otthont ad egy múzeumnak, amely bemutatja a pszichiátria brutalitásának történetét a korai kínzási módszerektől a mai korlátozó eszközökig és tudatmódosító drogokig. A múzeum látogatói között találunk ápolást, gyógyszerészetet, orvostudományt és büntetőjogot tanuló diákokat, illetve e területeken működő szakembereket, valamint emberi jogi és polgári jogi aktivistákat. Több tucat egyetem foglalta bele a hivatalos tantervébe a CCHR-múzeumot, ahol kreditet lehet szerezni.


„Elismerjük azokat, akiknek kijár az elismerés. A CCHR megalapításának 40. évfordulóján nyilvánosan elismerjük e szervezet kiemelkedő, az emberiség történelme során példátlan küzdelmét a pszichiátriai visszaélések ellen, valamint a gyermekek védelmét a velük szembeni ártalmas gyakorlatokkal és kezelésekkel szemben, és pártfogoljuk a CCHR humanitárius munkáját.” – Képviselőház, Mexikó

„Fáradhatatlan, bátor munkájuk elismeréseként, amellyel az emberi jogok elleni visszaélések terén igyekeznek javítani a társadalmunkon, kívánok önöknek további sikereket és elégedettséget.” – állami közgyűlés tagja, Kalifornia

„Sokan érzik legbelül, hogy valami nincs teljesen rendben, és a kiállítás tényekkel támasztja alá ezt az érzésüket.” – oktatásügyi igazgató, Charter College, USA

„A CCHR aktív szerepet játszott a szülők és gyerekek jogainak biztosításában a mentális egészség területén.”

„A CCHR aktív szerepet játszott a szülők és gyerekek jogainak biztosításában a mentális egészség területén – mindenekelőtt a megfelelő betegtájékoztatás garantálása terén, ami a legjobb védelem a gyakori kapkodó diagnózis és nem megfelelő kezelés ellen.” – USA kongresszusi képviselő, Oklahoma

„A CCHR megvédi az egyéneket, beszél a károsultakkal, segít, ismertté teszi a történetüket.” – klinikai pszichológus, Dánia

„A CCHR filmjei olyan hatásosak voltak, hogy a hallgatóim, a 19, 20, 21 évesek, el akarták mondani a saját tapasztalataikat az órán. Azt gondolnánk, hogy ez egy személyes dolog. Ám ők jelentkeztek.” – pedagógiai professzor, Floridai Egyetem

TÖBB MINT
700
EZER LÁTOGATÓ
A
CCHR
UTAZÓ
KIÁLLÍTÁSAIN

„Gratulálok a CCHR-nak ahhoz a kiemelkedő hozzájáruláshoz, amelyet az elmúlt 40 év során nyújtott az emberi jogok ismertté tételét és megvédelmezését célzó harc érdekében a mentális egészség terén.” – Mexikó, Képviselőház, a veszélyeztetett csoportok és az egyenlőség védelmére alakult bizottság

„Istennek hála a CCHR-ért! Ki más dokumentál ilyeneket azoknak, akik végre felébrednek, és nem tudják, kihez forduljanak?” – a Health Food Company (Egészséges Élelem Társaság) társalapítója, USA

„A múzeum tényleg megváltoztatja az életed. Nem tudod, mire számíts, amíg nem látod ezt. Elkerülhetetlenül felborzolja a kedélyeket.” – zeneszerző és producer, Dél-Afrika


A CCHR a bolygószintű kampánya részeként, amellyel a pszichiátria brutalitására és visszaéléseire hívja fel a figyelmet, tizenkét nagy hatású, utazó multimédiás kiállítást finanszíroz.

A CCHR Los Angeles-i nemzetközi központjában található állandó múzeumon alapuló kiállítások bemutatják a pszichiátria múltbeli és jelenlegi visszaéléseit; felfedik a pszichiátria összefonódását a gyógyszeripari társaságokkal; és bemutatják a pszichiátriai szerek továbbítási vonalát, amely világszerte milliókat tett függővé a pszichotrop szerektől.

A kiállításokon 22 multimédiás panel mutat be dokumentumfilmeket 17 nyelven. Az utazó múzeumokat törvényhozási létesítményekben és nagyvárosok más jelentős pontjain vagy ezek közelében állítják fel mindenfelé Észak- és Dél-Amerikában, Európában, Ázsiában, Ausztráliában és Új-Zélandon. A kiállítások a helyi sajátosságokhoz vannak igazítva, az adott területre jellemző pszichiátriai visszaélésekre koncentrálva, és már több ezer kormányhivatalnok, egészségügyi szakember és egyéb látogató tekintette meg őket.

„Szeretnénk elismerni az Állampolgári Bizottság az Emberi Jogokért szervezetet, amiért elhozta a »Tönkretett életek: A pszichiátria leleplezése« kiállítást intézményünkbe. A kiállítás hatékony felvilágosítást nyújtott mind a tapasztalt munkatársaknak, mind a munkatársak következő generációja számára.” – a Nemzetközi Igazságszolgáltatási Intézet vezetője, Oroszország


„A CCHR egy csapat igen elkötelezett ember, akik ezt csinálják. Különleges egyéneket kíván meg ez a munka, amely néha elég gyomorforgató tud lenni.” – parlamenti képviselő, Dél-afrikai Köztársaság

„A CCHR kiemelkedő példája annak, hogy az emberek mit érhetnek el egy szabad társadalomban. A CCHR közös munkával, hatékony oktatással és jogi képviselettel olyan, égetően szükséges egészségügyi reformokat segített megvalósítani, amelyek társadalmunkat és országunkat jobb hellyé teszik.” – USA kongresszusi képviselő, Indiana

ÁTLÁTHATÓSÁGI TÖRVÉNY

FRANCIAORSZÁG

Franciaországban a pszichotrop szerek fogyasztása Európában a legmagasabbak közé tartozik, és a problémát tetézik a súlyos összeférhetetlenségi esetek a drogszabályozással foglalkozó hivatalok és gyógyszergyártó cégek között. Ebben a légkörben dolgozik aktívan a franciaországi Állampolgári Bizottság az Emberi Jogokért, hogy változást idézzen elő. Az eredmény: a drogszabályozási folyamat átláthatóságát előíró törvény, amely megköveteli, hogy mindenki, aki információt szolgáltat az egészségügyi minisztériumnak, nyilatkozzon bármilyen összeférhetetlenségről.

Miközben korábban csak orvosok jelenthettek be káros mellékhatásokat, ez a törvény lehetővé teszi bármilyen egyénnek, hogy az egészségügyi minisztériumnak jelenthesse a káros mellékhatásokat.

„Az Állampolgári Bizottság az Emberi Jogokért égbekiáltóan nagyszámú pszichiátriai kényszerbeszállítást fedett fel Franciaország minden térségében, és ezeket jelentette nekem. Ez ráébresztett arra, hogy ennek az országnak reformra van szüksége.” – országgyűlési képviselő, Franciaország

CSÖKKEN AZ ÖNGYILKOSSÁGOK SZÁMA

JAPÁN

A pszichiátriai szerek fogyasztásával párhuzamosan az öngyilkosságok száma is növekedett Japánban.

A statisztika hideg és kérlelhetetlen: évente több mint 30 000 öngyilkosság. A CCHR felvilágosító kampányt kezdeményezett, hogy ismertté tegye ezt a riasztó összefüggést. Ezzel egy időben panaszokat nyújtottak be az egészségügyi minisztériumnak. Ez mind hozzájárult ahhoz, hogy Japánban most először figyelmeztetéseket adtak ki a gyógyszerek veszélyeivel kapcsolatban, és ez az antidepresszánsok forgalmának csökkenéséhez vezetett. 2012-ben az öngyilkosságok száma 15 év óta először 30 000 alá csökkent, és 2013-ban a csökkenés tovább folytatódott.

Japánban a változások közé tartozik az is, hogy a mellékhatások bejelentési vonalát mindenki számára nyilvánossá tették; egy törvényjavaslat született a gyerekek és idősek védelmére a pszichiátriai visszaélésekkel szemben; és minden pszichiátriai bűncselekményt kötelező bejelenteni.

„A CCHR folyamatos erőfeszítéseket tesz, hogy széles körben felfedje a japán gyerekek gyógyszerezését. Komolyan szót emelnek az ország gyerekeinek védelmében.” – országgyűlési képviselő, Japán