ESETTANULMÁNY

FIATALOK TANULNAK AZ
EMBERI JOGOKRÓL TAJVANON


435
ISKOLÁBAN
tartottak
SZEMINÁRIUMOKAT

EGÉSZ
Tajvanon

A beszámolók szerint a tajvani tanulók 10 százaléka válik megfélemlítés áldozatává az iskolákban minden egyes nap, ezért a Fiatalok az Emberi Jogokért Tajvan aktívan dolgozik azon, hogy ismertté tegye az emberi jogokat a fiatalok körében.

2004-ben történt megalakulása óta a Fiatalok az Emberi Jogokért tajvani csoportjának célja az, hogy iskolákban végezzenek emberi jogi oktatást, hogy a fiatalok meg tudják védeni a maguk és mások emberi jogait. E cél megvalósítása érdekében a csapat összehangolta tevékenységeit azokkal az emberi jogi rendezvényekkel, amelyeket a világ legtöbb részén megtartanak.

A minden évben november 16-án tartott Nemzetközi Tolerancia Nap keretében a Fiatalok az Emberi Jogokért olyan rendezvényeket szervez, mint például egy emberi jogi előadásokból álló körút, amely a Tajvan délnyugati részén lévő Pingtung megye általános iskoláit kereste fel.

A Fiatalok az Emberi Jogokért nyilvános rendezvényeket és iskolai előadásokat is tart Kaohsiungban minden december 10-én, Az emberi jogok nemzetközi napján. Tanulók százai gyűlnek össze rögtönzött előadásokra, amelyek Az Emberi Jogok Egyetemes Nyilatkozatának cikkeit mutatják be. Az egyik ilyen előadás egy színdarab volt, amelyet Kaohsiung egyik általános iskolájának fiataljai állítottak színpadra, és témája a „Nincs megkülönböztetés” emberi jog volt.

Az év során a Fiatalok az Emberi Jogokért szemináriumokat és bemutatókat tart az általános iskolákban, előadásokat az egyetemeken, és aláírásgyűjtő akciókat végez az egész országban. Ezeket a bemutatókat eddig 59 000 diák látta 435 iskolában. Az emberi jogok üzenetét emellett több ezer újságcikkel, TV- és rádióműsorokkal, valamint az emberi jogokról szóló társadalmi célú hirdetésekkel is terjesztették, amelyeket 50 adó 6 millió nézője láthatott.

A pozitív visszajelzések és az iskolásoknál bekövetkezett kézzelfogható változás bizonyítják a program hatékonyságát. Ennek eredményeképpen az oktatási miniszter a tajvani Emberijog-oktatási Tanács tagjává nevezte ki a Fiatalok az Emberi Jogokértet.