SZCIENTOLÓGIA ESZKÖZÖK AZ ÉLETHEZ

Kivizsgálások tanfolyam
áttekintés Információk a tanfolyamról
KEZDÉS MOST »

KIVIZSGÁLÁSOK áttekintés

Sokan eléggé próba szerencse alapon élik le az életüket, keresgélve a magyarázatokat, hogy miért javulnak vagy rosszabbodnak az ügyeik, miért sikeresek, vagy miért nem. Pedig a találgatások és „megérzések” eléggé megbízhatatlan dolgok. És annak ismerete nélkül, hogy ténylegesen hogyan vizsgáljon ki helyzeteket – jókat és rosszakat egyaránt –, és hogyan derítse ki az igaz adatokat, a személy csak kiértékeletlen adatok tengerében sodródik.

A pontos kivizsgálás valójában ritka portéka. Az Ember hajlamos rá, hogy azokban a dolgokban, amelyeket nem ért, elfogadja az első felkínált magyarázatot, legyen az bármilyen hibás. Ezért aztán a kivizsgálás technológiáját valójában nem művelik, illetve nem finomították ki. L. Ron Hubbard azonban áttörést ért el a logika és a gondolkodás tárgyában, és kifejlesztette az első valóban hatékony módszert, amellyel meg lehet keresni és következetesen meg is lehet találni a dolgok valódi okait.

Ha tudjuk, hogy hogyan lehet valamit kivizsgálni, akkor képesek leszünk eligazodni a véletlen tények és vélemények között, és képesek leszünk előállni a siker vagy kudarc mögötti valós okokkal az élet bármely területén. Azáltal, hogy valóban megtudjuk, miért úgy vannak a dolgok, ahogy vannak, képesek leszünk orvosolni és javítani a helyzetet – bármilyen helyzetet. Ez a technológia rendkívül értékes az emberek számára az élet minden területén.

 

Információk a tanfolyamról

Könnyű tanulás

Ez a tanfolyam egymást követő lépésekből áll. Sorrendben következnek egymás után az olvasnivalók és a gyakorlati feladatok.

A kezdés előtt ön létrehozza a saját személyes fiókját a Szcientológia weboldalon. Ha már be van jelentkezve, az internetes program végig fogja önt vezetni a tanfolyam minden lépésén annak teljes befejezéséig. Az összes tanfolyami anyagot megtalálja a Szcientológia weboldalon.

A tanfolyam hossza

8-10 óra. A tanfolyamot a saját tempójában végezheti, vagyis nincs időhöz kötve. A tanfolyam a mi ingyenes szolgáltatásunk önnek.

Anyagok

Füzet: Kivizsgálások
vagy A Szcientológia kézikönyve

A tanfolyami anyagok is részei az online tanfolyamnak. Ez azt jelenti, hogy lehetősége van az online tanfolyami programon belül olvasni az anyagokat, az egyes lépések végzése közben. Azonban javasoljuk, hogy töltse le a füzet fájlját ingyenesen, illetve vásárolja meg a füzetet, hogy akkor is belenézhessen vagy átolvashassa, amikor éppen nincs bejelentkezve a tanfolyami programba.

Felügyelés

A tanfolyama során egy online tanfolyam-felügyelő fogja önt felügyelni, aki segíteni fog abban, hogy ön megértse a tanfolyam anyagait, és a lehető legtöbb előnyre tegyen szert azokból. A végeredmény az lesz, hogy ön teljes mértékben képessé válik alkalmazni a tanfolyam adatait. Ha bármilyen további kérdése van, vegye fel velünk a kapcsolatot itt.

Értékelés

Az ön tanfolyam-felügyelője értékelni fogja az ön által beküldött összes feladatot. Ha valamelyik feladata javítást igényel, a felügyelője vissza fogja azt küldeni önnek, és útmutatásokat ad arra vonatkozóan, hogy mit kell átnéznie és kijavítania.

Tanfolyamzárás

A A Kivizsgálások tanfolyam, tanfolyam lezárásáról postán kapni fog egy kinyomtatott oklevelet is.

Segítség

Az online tanfolyamainkkal kapcsolatos szolgáltatások mindig az ön rendelkezésére állnak. Ha bármikor segítségre van szüksége a tanfolyami feladataival kapcsolatban, értesítse az online tanfolyam-felügyelőjét, akit az online tanfolyami programjában található Segítség gomb használatával érhet el.

Hogyan fedezheti fel a kudarcok hátterében meghúzódó valódi okot, és hogyan fordíthatja jóra a helyzetet
Kivizsgálások egy ingyenes online tanfolyam, amelyet azonnal elkezdhet. A tanfolyam a mi ingyenes szolgáltatásunk önnek.

Ha már elkezdte ezt a tanfolyamot, jelentkezzen be itt »

Ingyenes online tanfolyamok
 

Ingyenes online tanfolyamok

 

SZCIENTOLÓGIA EGYHÁZ KÖZPONTI SZERVEZET

TÉRKÉP ÉS ÚTVONALTERVEZÉS

Elhelyezkedés:

Váci út 169., Budapest, 1138, Magyarország
Útvonaltervezés

» Telefon: (1) 321 5290